fejlec argus

A beléptető rendszerek új generációi

Beléptető rendszereket már hosszú ideje alkalmaznak a világban különböző feladatokra. Nem meglepő, hogy a napjainkban oly dinamikusan fejlődő technika és informatika erőteljes hatást fejt ki ezen a területen is.

Ahogyan a video-megfi gyelő rendszerek területén az analóg kamerákat egyre inkább kiszorítják az IP kamerák, úgy a beléptető rendszerek területén is jelentősen megnőtt a hálózat alapú beléptetők iránti érdeklődés és igény. A komolyabb beléptető rendszerek gyártására, fejlesztésére specializálódott cégek sok energiát és pénzt fektettek és fektetnek IP-alapú beléptető rendszerek fejlesztésére.



Nem is kellett sokat várni, mivel ez év decemberében piacra kerül egy angol cég világon első IP-alapú vezérlőegysége, ami újdonság a beléptetők világában. Eddig is voltak úgynevezett „IP-sített” rendszerek, ahol a vezérlőegységeket egy RS485 adatvonalon felfűzték, majd a „sor” végén egy külön eszközt, TCP/ IP konvertert alkalmaztak. Ez a megoldás félút a hagyományos és a modern IP-s rendszer között. Az új IP-s rendszerben a vezérlőegység önmagában egy hálózati eszköz, amit a szabványos RJ45-ös csatlakozóval közvetlenül csatlakoztatunk a hálózatra (LAN, WAN). Mindegyik vezérlőegység része a hálózatnak, de függetlenül is tudnak működni, képesek döntéseket hozni, és eseményeket tárolni. Ezek a vezérlők jellemzően16 Mbit statikus memóriával és 64 Mbit Flash memóriával rendelkeznek, és az a másik nagy különbség, hogy míg a klasszikus vezérlők fi rmware-e nem programozható át, csak a fi rmware update lehetséges, addig ezek teljes egészében újraprogramozhatók, átprogramozhatók (FPGA – fi eld-programmable gate array, vagyis programozható logikai kapukat tartalmaz). Mivel még forgalomban szinte csak a normál vezérlőegységek vannak, ezért célszerű lehetővé tenni a hagyományos kommunikációs csatlakozást is egyidejűleg (RS485 Data line és 10/100 Mbit TCP/IP). Külön riasztórendszer bemenetet tartalmaz, ami kiváló beléptető és riasztórendszer együttműködést (integrációt) tesz lehetővé. Számos gyártó ezt az igényt már felismerte és eszerint alakítja ki eszközeit. A jövőben ez a funkció már kifejezetten kötelező lesz, ha egy magas biztonságú épületről van szó.

Bátran kijelenthető, hogy az IP hálózatos vezérlők a beléptető vezérlők új generációja. Mindemellett rengeteg időt és költséget takaríthatunk meg. Hogy miért? Gondoljunk csak bele, hogy egy hagyományos rendszernél mennyi kábelt kell kihúzni, ami rengeteg plusz m u n k a , különösen akkor, ha utólag kell a rendszert kiépíteni, ezzel szemben az épületek nagy többségénél a számítógépes hálózat már ki van építve, tehát a beléptető rendszerünk nagy része már kész. Így miután a vezérlőket elhelyezték a védeni kívánt belépési pontoknál, csak csatlakoztatni kell őket a meglévő hálózatra, és biztosítani a tápellátást. Ennél rugalmasabb rendszert már nem is lehet elképzelni. Miután minden eszköz rajta van a hálózaton, bárhol lehet a szerver PC, és bármelyik, a hálózaton levő számítógép lehet kliens. Így minden felhasználónak a gépére telepítjük a beléptető szoftverét, akinek szükséges azt használni (recepciós, munkaügyis, osztályvezető stb.) anélkül, hogy bármit is át kellene alakítani hozzá. Természetesen mindenkinek más-más hozzáférési jogosultságokat adhatunk. A gyártónak törekednie kell arra, hogy összes új eszközét lehessen használni egy rendszerben a régebbi eszközökkel együtt. Így ha valakinek már van egy régebbi rendszere, és megjelenik egy új, innovatív eszköz, akkor azt gond nélkül használhatja a már meglévő rendszerében, ezzel lehetőséget adva a felhasználónak, hogy infrastruktúrát folyamatos fejleszthesse.

Wireless technológia

A vezeték nélküli telefonok és a Wifi után szinte magától értetődő, hogy a wireless technológia a beléptető rendszerek fejlesztőit is megfertőzte. A vezeték nélküli beléptető eszközök bemutatása igencsak elnyerte a szakértők és felhasználók tetszését. Ezek az eszközök szintén hálózati eszközök, ahol maga a vezérlőegység egyben egy adó-vevő eszköz is. A rádióösszeköttetés a rendszer saját titkosított protokollján alapul. A kommunikáció a teljesen licenszmentes 2.4 GHz-es rádio frek ven cián történik. Minden olyan helyre kiváló megoldás, ahol nincs lehetőség kábelezésre, vagy túl drága lenne. A vezérlő vezeték nélkül kommunikál a szerver számítógéppel, amelyen a szerverszoftver fut. A vezérlők által küldött adatok vételére két lehetőség van: alkalmazhatunk egy közvetlenül a PC-re csatlakoztatott USB-s eszközt, amin keresztül továbbíthatjuk az adatokat. Amennyiben nagyobb területről vagy sok emeletről van szó, akkor egy közvetlenül a hálózatra csatlakoztatott eszköz szükséges, ami tulajdonképpen egy Access Pointként funkcionál. Ez fogadja és továbbítja a kommunikációt. A kommunikáció full duplex módon történik. Ez az eszköz közvetlenül hálózaton keresztül megtáplálható (PoE – Power Over Ethernet). Szabad téren 200 m távolságot lehet áthidalni, de egy épületben a vasbeton falak között tipikusan 30 m a távolság. Több emeletes épületnél úgy oldhatjuk meg, hogy szintenként telepítünk egy access point-ot, ami az adott szint (vagy a közeli szintek) vezérlőegységeivel kommunikál. A többi fejlett vezérlőhöz hasonlóan hálózat-kimaradás vagy egyéb hiba miatt nem veszti el az adatokat, hanem a saját memóriájában eltárolja azokat.

Rendszámfelismerő kamera

A garázsokban, sorompóknál az autók beléptetése is egy új szintre jutott. Fejlett technológiák alkalmazása és rengeteg munka eredményeként piacra kerülhetett egy új, rendkívül hasznos eszköz, a rendszámfelismerő kamera beléptető rendszerekhez. A rendszámfelismerő egy infravörös kamerát használ, mely felismeri a rendszámot, és közvetlenül küldi a beléptető vezérlőnek, ami eldönti, hogy van-e az autónak jogosultsága a belépéshez, vagy sem. Többféle rendszámfelismerő rendszer létezik. Ami az egyedi és lényeges különbség, hogy ez a kamera minden szükséges elektronikát és szoftvert tartalmazza beépítve, aminek eredményeképpen a kimenetét egyszerűen csak a vezérlőegység olvasó bemenetére kell csatlakoztatni, ugyanúgy, mint egy sima kártyaolvasót. Ennél egyszerűbb rendszámfelismerő- telepítés nincs is. A kamera beépített szoftvere minden szükséges algoritmust elvégez, és 26 bites wiegand protokollon keresztül küldi az adatokat a vezérlőegységnek. Egy Cross-kábel segítségével laptophoz csatlakoztatható, amivel a kamera konfi gurálását, fókuszbeállítását elvégezhetjük. A szoftverben rendkívül könnyen adhatunk hozzá rendszámot a rendszerhez. Ugyanúgy és ott, ahol kártyát rendelünk egy felhasználóhoz, egyszerűen beírjuk a kártya mellé az autója rendszámát is a megfelelő mezőbe.

Stílus és design

Az innovációra és a megbízhatóságra törekvés mellett fontos szerepet kap a modern stílus és a design. Ennek bizonyítékai az LCD olvasók. A legtöbb olvasó unalmas egyszerű műanyag doboz, ami feladatát ellátja ugyan, de nem ad hozzá semmit a környezethez, vagy rosszabb esetben még el is csúfítja. Ezzel szemben az LCD olvasók elterjedésével, modern és exkluzív megjelenésével az irodáknak, épületeknek nemcsak kiváló megjelenést biztosítanak, hanem hasznos funkciókat is kínálnak. A vékony profi lú vízálló olvasó egyben egy LCD kijelző is. Bármilyen kép rátölthető, bármilyen üzenet, információ kijelezhető rajta, legyen az céglogó vagy fénykép, de akár hasznos információt vagy üzeneteket is kijelezhetünk, például „Az Ön kártyája lejárt, kérem fáradjon a recepcióhoz”. Újdonsága még ezeknek az olvasóknak, hogy legelterjedtebb 125 kHz-es proximity kártyákon kívül a Mifare kártyákat is olvassa. A design érezhetően egyre fontosabb lesz ezen a területen, és a nagyobb gyártók is ezen szemlélet alapján fejlesztik olvasóikat, nem véletlenül, hiszen az egész beléptető rendszernek ez az egyetlen látható része, márpedig ami látszik, az legyen elegáns.