fejlec argus

Letartóztattak egy férfit New Yorkban terrorizmus gyanújával

A rendőrség őrizetbe vett egy New York-i férfit, aki a vádak szerint több célpont ellen is pokolgépes merényletet tervezett, többet közt rendőrautók és postahivatalok is szerepeltek listáján – közölte Michael Bloomberg, a város polgármestere.

A 27 éves férfi, José Pimentel terrorizmussal összefüggő bűncselekmények vádjával néz szembe, mondta el a polgármester. Mr. Pimentel magányos farkas volt, akit állítólag az al-Kaida eddigi munkássága ihletett meg. Amerikai források szerint a férfi az al-Kaida egyik kiadványából leste el a bombakészítés fortélyait.



A Mohamed Juszuf néven is ismert merénylő a Dominikai köztársaságból származik, amerikai állampolgár, munkanélküli. A férfi már korábban is a rendőrség látókörébe került, legalább egy éve megfigyelés alatt tartották. Az ellene most felhozott vádak közül három terrorizmussal kapcsolatos, kettő más jellegű. A jelentés szerint a gyanúsított többször is kifejezte szimpátiáját az al-Kaidával és az általuk vívott szent háborúval kapcsolatban különböző internetes portálokon és blogokon.

Állítólag a bombák készítéséhez való „összeszerelési útmutatót" az al-Kaida Inspire című kiadványában találta, ennek segítségével egyszerűbb csőbombák elkészítésére vált alkalmassá.

Ennek a magazinnak a kiadásáért az az Anvar al-Avlaki volt felelős, aki szeptemberben egy amerikai pilóta nélküli repülőgép támadásában vesztette életét Jemenben.

José Pimentel tárgyalása november 20-án kezdődik a New York-i Manhattan Büntetőbíróságon.

Az újság egyik cikke azt a címet viselte, hogy „Hogyan készíts bombát anyukád konyhájában?" – mondta el sajtótájékoztatóján Ray Kelly, rendőrbiztos.

A szóvivő azt is elárulta, hogy a magányos merénylő tervei között szerepelt az Afganisztánból és Irakból hazatérő katonák meggyilkolása, továbbá Washington Heights-i postahivatalok, New York-i rendőrautók és New Jerseyben található rendőrőrsök felrobbantása is. A hivatalos szervek nem hiszik, hogy a férfi nagyobb szervezet tagja volt.

Joseph Zablocki, Mr. Pimentel ügyvédje elmondta, hogy ez meglátása szerint nem egy komoly ügy. „Ügyfelem rendkívül aktív volt blogján, különböző portálokon és közösségi oldalakon [...] egyáltalán nem bujkált, a terroristák nem így viselkednek" – mondta el a sajtó munkatársainak.

Bírósági dokumentumok szerint Pimentelről videofelvételek készültek, melyeken a cikkben szereplő utasítások szerint lyukakat fúrt három csőbe.

A férfi megtagadta az óvadék kifizetését, és jelenleg is őrizetben van.

Forrás: Kitekinto.hu