Kezdeményezések

Az utóbbi időben a műszaki életben mind a szakvásárokon, mind a különböző újságcikkekben számos érdekes „kezdeményezés” látott napvilágot. No nem nálunk!

Azonban érdemes volna ezekre felfigyelve, saját szakterületeinken is hasonló kezdeményezésekkel részt venni, vagy a megindítottakhoz valamilyen módon csatlakozni. 



Tavaszi időszak lévén számos nemzetközi szakvásár rendezése folyik, amelyeken a cégek és a szövetségek összefogásával olyan lényeges területeken történik együttműködés, mint a márkavédelem, minőségvédelem, szakáganként minősített szakvállalkozás stb. Egy minősített szerelő vagy vállalkozó, aki szövetségétől minősítő igazolást kapott, kedvezőbb feltételekkel pályázhat az adott munkára (E-Check). 

Kiemelhető az a tevékenység is, amelyet szakvásárok alkalmával a plagizátorok és másolók ellen folytatnak. Ennek tanúi lehettünk már a korábbi light+building rendezvényeken, valamint kiemelkedően ez évben a domotechnica 2008 „No Copy” általános felhívásával. 

Azonban hasonló kezdeményezések jelentkezhetnek az egyes szövetségek vagy egyesületek részéről olyan döntést segítő kiadványokkal, amelyek egyrészt a lakosság részére szólnak tájékoztatóként, döntés-előkészítőként, pl. energiamegtakarítás, lakások villamos vagy épületgépészeti berendezéseinek kialakítása stb. 

Hasonlóképpen a tervezők munkájának segítéseként különböző tervezési segédletek kiadása egységesítené, gyorsabbá tehetné a munkát. 

Természetesen még sok más egyéb gondolat is felmerülhet. Lényeg az, hogy fel kell figyelnünk a körülöttünk folyó ún. „kezdeményezésekre”, amelyek közül jó néhányat célszerű volna nálunk is alkalmazni.