Nyomásos védőkezelési módok

• 
• 

Részletek

2008. november 17. hétfő, 00:00

 

A nyomásos védőkezelés, más néven telítés, a faanyagvédelem legnagyobb infrastruktúrát, technikai felszereltséget és ismereteket igénylő megelőző védőkezelési módja.

 

Elsősorban a 3. és 4. veszélyességi osztályba sorolt, vagyis a külső környezeti hatásoknak leginkább kitett faanyagok vegyszeres védelmére alkalmazzák (lásd az előző számban közölt írásunk táblázatát).

A kerti és parkberendezések, kertépítészeti elemek, játszótéri eszközök, vasúti talpfák, vezetékoszlopok és egyéb talajjal, vízzel érintkező faanyagok, például hidak, kerítésoszlopok, stb. esetében elterjedt védőkezelési mód.

A felhasznált favédőszerek – melyek kivétel nélkül fixálódók – vivőanyaga szerint alapvetően két védőkezelési mód terjedt el:

• Olajos telítés
• Vizes telítés

 

Olajos telítés

Az olajos telítés tekintetében Magyarország a 20. században nagyhatalomnak számított. Az európai, sőt világhírű MÁV a 20. század elejétől az egyre növekvő hosszúságú vasúti pályák építéséhez és fenntartásához szükséges telített vasúti talpfa igényét a saját üzemeiből látta el. A püspökladányi, dombóvári és tokodi üzemek a mai viszonyokhoz képest is jelentős mennyiségű talpfát telítettek, a kor technikai színvonalának élvonalába tartozó berendezésekkel. A talpfák mellett az elektromos hálózat kiépítésével, bővítésével a vezetékoszlopok nyomásos védőkezelése is egyre nagyobb méreteket öltött.

Az 1970-es években 200-300 ezer darab tölgy és bükk talpfa mellett évente 100 ezer darab elsősorban lucfenyő és erdeifenyő vezetékoszlopot gyártottak, és védőkezeltek a saját fűrészipari feldolgozó háttérrel is rendelkező üzemek.

Az 1990-es évek elejétől az egyre csökkenő igény, a vasúti talpfák beton talpfákra történő kiváltása, a vezetékoszlopok beton oszlopokra történő cseréje, a technikai fejlesztések elmaradása az iparág és az üzemek teljes tönkremeneteléhez vezetett. A püspökladányi üzem ma ipari műemlék, a dombóvári üzem szintén műemlék jellegű berendezéseit pedig az idei év elején bontották le, darabolták össze és olvasztották be. A napjainkban jellemzően betonból készült vasúti aljzatokat viszont még mai is „talpfának” hívják.

Az olajos telítéshez elsősorban kőszénkátrány- olaj és ásványi olaj keverékét használták, mely hosszú távú védelmet biztosított a faanyagoknak. A későbbiekben hazai gyártmányú sóoldatokkal is telítettek, melyek anyagai a TETOL RKB és TETOL FB voltak. Ezeket a sókat a MÁV maga fejlesztette ki. Az említett olajos védőszerek a környezetvédelmi előírásoknak már nem felelnek meg, bár még napjainkban is lehet találkozni 20–30 évvel ezelőtt gyártott telített talpfákkal és vezetékoszlopokkal, melyek tökéletes állapotban vannak.

A vasúti talpfa gyártása jelenleg ismét fellendülőben van. Új üzemek indulnak be a balkáni és a balti országokban. A balkáni háborúk utáni vasúti fejlesztések, valamint romániai, bolgár, lengyel és balti országok béli vasúti beruházások jelentős keresletet mutatnak a talpfák iránt.

A beton talpfák elterjedése mellett a váltótalpfák ma is fából készülnek. A faanyag rugalmassága a vasúti kocsik csapágyait ugyanis kevésbé veszik igénybe.

A nyomásos védőkezelésekhez használatos mai olajok a legszigorúbb európai előírásoknak is megfelelnek. A német RÜTGERS cég által gyártott WEI C, WEI B favédőszerek terjedtek el leginkább a piacon. Az olajos telítés ma főleg a vasúti talpfák esetében használatos, a gyártók szinte kizárólag ezeket az anyagokat alkalmazzák. Jellemzőjük az, hogy jól és gyorsan fixálódnak a fában, ennek megfelelően nem csepegnek ki a környezetbe.

Európa egyik legkorszerűbb üzemét személyesen volt alkalmam megtekinteni Németországban, Wülknitzben. A védőkezelési technológia az ún. „Rüping” eljárásra épül. (Ezt használták korábban a magyar üzemek is). Az eljárás során telítendő faanyagot először kisméretű vasúti kocsikon egy nyomástartó tartályba tolják, amelyben annak lezárása után magas légköri nyomást állítanak elő. Ezt követően forró olajjal árasztják el, majd a folyadéknyomás fokozásával bepréselik a telítőolajat a fa pórusaiba. A nyomás kiegyenlítése és a favédőszer kiszivattyúzása után vákuumot alakítanak ki a tartályban, mellyel a felesleges olaj eltávolítható a fából. A légnyomás kiegyenlítése után a védőkezelt terméket a tartályból kitolják. A magas hőmérséklet miatt a kezelés során a faanyagból víz is távozik gőz formájában, mely a telítőolajjal keveredve egy ülepítőbe kerül, ahol a két anyag különválasztható. A keletkezett vizet a favédőszer gyártója tartályban elszállítja és elégeti a benne maradt olajmaradékkal együtt. Környezetvédelmi szempontból ez a módszer tökéletes. A nyomás-vákuum művelet megismétlésével hatékonyabb a védőkezelés. Ezt a módszert „kettős Rüping” eljárásnak hívják.

Az olajos telítés speciális területe a hőkezeléssel (180–200 ºC) kombinált módszer (Thermowood). Elsősorban kültéren használatos fenyő faanyagok védőkezelésére alkalmazzák, például kerti berendezéseknél. Az ásványi olajokkal szemben itt forró étolaj a telítőanyag. Az így kezelt fa jól ellenáll a környezeti hatásoknak. Ausztriában, Németországban divatosak az ilyen termékek, bár az illatuk egy kissé a túlsütött krumplira emlékeztet.

Sós telítés

A sós telítés valójában sóoldatos telítést jelent. A favédőszer sóját – mely lehet szilárd, illetve folyékony só sűrítmény – vízben oldják fel és ez az oldat szolgál a későbbiekben a gombák és rovarok elleni védelem alapjául.

A sós telítés elsősorban fenyők esetében terjedt el, de tölgy és bükk vasúti talpfáknál is használják. A fentiekben felsorolt parképítészeti és vezetékoszlop alkalmazások mellett megemlítendő még a telített faanyag, mint zajcsökkentő fal, mellyel például autópályák mentén lakott területek, illetve természetvédelmi területek zajterhelését kívánják csökkenteni.

A fenyők telíthetőségére vonatkozóan megállapítandó, hogy a korábbiakban már leírtak szerint, a fizikai tulajdonságaikat figyelembe véve nehezen visszanedvesíthetők. Ennek megfelelően a vizes favédőszereket a száraz faanyagok nehezen szívják be. Ebből az következik, hogy a hiedelmekkel ellentétben a nedves fenyő faanyag könnyebben kezelhető vizes sóoldatokkal. Különösen fontos ez a lucfenyő esetében, melynél sós telítéssel csak a külső 0,5–1,0 centiméter mély réteg érhető el. Az erdeifenyőnél a teljes szijács telíthető a gesztig, mely az átmérő 1/3-a, 1/2-e is lehet. Ebből az következik, hogy a nagynyomáson védőkezelt erdeifenyő kültéren tartósabb, emiatt játszótéri eszközöket és parkberendezéseket szívesebben gyártanak ebből a fafajból.

Különösen a vezetékoszlopoknál és elsősorban Nyugat-Európában szokás az, hogy nem beton gyámokra szerelik és állítják fel, hanem magát a faanyagot süllyesztik a talajba. A nedves és biológiai anyagokat tartalmazó talaj a nyomásos telítés hatékonyságát hosszú távon csökkenti. A tartósság növelése érdekében az oszlopok talaj alatti részein a faanyagba furatokat készítenek és így telítik. A favédőszer beszívódásának mélysége sokkal nagyobb lesz.

A sós telítés az olajos telítéssel szemben egyszerűbb technológia, és kisebb logisztikai felkészültséggel is elvégezhető, ennek megfelelően jobban elterjedt. Ma a Magyarországon működő nyomásos védőkezelések mindegyike sóoldatos telítés.

Az olajos technológiától elsősorban abban különbözik, hogy általában hideg eljárással történik. (Kivétel a KORASIT KS nevű favédőszer alkalmazásakor.) A vegyszert nem kell felmelegíteni, ezért a technológia energiaszükséglete is jóval kisebb. A védőkezelésre szánt faanyagot ebben az esetben is sínen mozgó kocsikra kell felrakni, majd betolni a telítőhengerbe. Ezután a tartályban elővákuumot állítanak elő, majd feltöltik a favédőszer oldatával. A vákuum megszüntetésével a faanyag magába szívja az oldatot. A folyadék nyomásának növelésével a beszívódás fokozódik. Ezt követően a telítőnyomást megszüntetik, a favédőszert egy puffertartályba leeresztik, majd utóvákuumot állítanak elő, mellyel a felesleges favédőszer a faanyagból eltávolítható.

A sóoldatoknál a hazai jogszabályok szerint csak krómmentes szerek használhatók. Németországban a KORASIT KS nevű krómtartalmú szer is alkalmazható, mely a használati engedélyt csak azért kapta meg, mert biztosítható, hogy a vegyszer nem kerül a környezetbe. Ennél a favédőszernél a telítés során a védőkezelt faanyagokat felmelegítik, mely a KORASIT KS fixálódásának feltétele. Fixálódás után a szer nem oldódik ki. Elsősorban zajcsökkentő falak faanyagának telítésénél használatos.

A nagynyomáson történő telítés költséges megelőző védőkezelési mód, bár ezzel együtt a leghatékonyabb is. Mégis olyan helyeken érdemes csak használni az így kezelt fát, ahol feltétlenül szükséges. Beépített, emberi és állati tartózkodásra tervezett épületek faszerkezeteinél, burkolatainál nem javasolt.