égi ház – új anyagok 7. - Faszerkezetek felújítás

• 
• 

Részletek

2008. február 14. csütörtök, 00:00

 

A faanyagot a történeti építészetben sokrétűen hasznosították a tartószerkezettől a burkolatig, borításig, héjazatig. Nyilvánvaló, hogy alapvetően másképp kell közelíteni a tartószerkezethez, mint más szerepű fa épületszerkezethez, és mások az alkalmazott anyagok függvényében a megtartás időtartamai. Itt néhány fontos műemlékvédelmi szempontról szeretnénk szólni.

Tartószerkezet szempontjából az építményeket két fő csoportra oszthatjuk: rúdszerkezet és gerendafal típusúra. Karakteres problémák a rúdszerkezeteknél észlelhetők, amely gondok és megoldásuk hasonlóan jelentkeznek a falszerkezetben is.

 

Problémakezelési tendenciák

 

Közel 10–15 éve jelent meg a műemlékvédelemben az a törekvés, hogy a károsodott faanyagot a maga eredetiségében, konzerválás után megtartsák. Másik irányvonal az ácsszerkezeti megoldással való részleges cserék, pótlások az eredeti anyagnak megfelelő faanyagból. Persze a pótlás is új, de saját anyagából, tehát nem e cikksorozat problémafeltáró köréhez tartozik. Az új anyagon itt most „korszerű”, valójában idegen anyagok használatát értjük.

 

Konzerváló anyagok

 

A faanyag romlandó, mely főként nem kívánt nedvesedés hatására következik be. Mind korhadási, gombásodási, mind pedig rovarok okozta károsodás, majd ezekből adódón a teherbírás csökkenése jöhet létre. Ezért a korszerű anyagok alkalmazásában a konzerváló anyagok játsszák a legáltalánosabb szerepet. A konzerváló anyagok több esetben egyúttal lánggátló hatásúak. Az ilyen anyagok alkalmazásánál két szempont kiemelt jelentőségű: egy nem műemléki (méreganyag) és egy műemléki (az elszíneződés). Ezelőtt 8-10 évvel még mindkét szempontból kifogásolható anyagok álltak rendelkezésre. Csak komoly védőeszközök használatával, erős szellőztetéssel lehetett a fa kezelését végezni. A használt anyagok nem voltak lazúrosak, s leggyakrabban halványzöldes elszíneződést okoztak. A feladat jellegétől függően az elszíneződés nem mindig volt zavaró, de ahol a régi szerkezetnek látszania kell, vagy éppen ez a műemlék attrakciója (mint például a nemeskéri evangélikus templom karzata és belső berendezése), ott bizony nem volt alkalmazható. Mostanság beszerezhetők vízzel oldható konzerváló pácok is, melyek mérgező hatása alacsony és környezetkárosító veszélyük elenyésző.

 

A konzerváló szer anyagba juttatása műemléknél, mint már meglevő szerkezetnél külső felületkezeléssel, ecseteléssel, szórással juttatható a fára. Nyilván a merítéses eljárásnál kevésbé hatékony, de még mindig kielégítő eredményt ad. Mivel a faszerkezet műemléki értéke az anyagban rejlik, így a fa konzerválása elengedhetetlen feladat.

 

Konzerválás – találékonyan

 

A különböző mértékű károsodás miatt a faanyag veszíthet tartószerkezeti szilárdságából, ezért a megerősítési eljárások többféle módját kell találékonyan alkalmazni. A saját anyagból való kiváltás vagy vendégszerkezet mellett szerepet kaptak az új anyagok és technikák is. Az egyes rudakból, gerendákból álló szerkezetek közül a legjellegzetesebbet, a fedélszerkezeteket emeljük ki. Az állagfelmérési dokumentációk a legjellegzetesebb hibahelyként a gerendavégeket, különösen az ereszzónában vagy a födém felfekvési zónájában jelölik meg, oly megállapítással, hogy egyébként a többi szerkezeti szakasz elfogadható állagú. Ekkor szeretnénk elkerülni akár a teljes elem cseréjét (bár sok szakértői véleményben könnyedén tesznek erre javaslatot). Az első teendő a további károk megszüntetése, tehát a beázás kizárása. A korhadt részek eltávolításával még értékelhető keresztmetszetek maradhatnak. További teendő a konzerválás, főként a rovarkárok, átlagos gombakárok miatt (a könnyező házigomba külön eset). A károsodott – legtöbbször keresztmetszeti csökkenést szenvedett – szakaszon alkalmazhatunk olyan megerősítést, amely a terheket a csomópontban átveszi. Jól alkalmazható az acélszelvények melléfűzése és csavaros rögzítése.

 

Előfordul olyan eset is, amikor a fedélszék rúdjai az évek során összeszáradáskor elcsavarodnak, a csomópontok szétnyílnak, egyes becsapolt gerendavég a levegőben lóg, holott éppen támaszkodnia kellene. Nyilván ezt a nem tökéletes minőségű, száradású anyag beépítése okozta. Ekkor sem lehet mást tenni, hacsak a teljes fedélszerkezetet szét nem kívánjuk szedni, segédszerkezettel kell a teherátadást biztosítani, amelyhez az acélszelvények jól alkalmazhatók. Olyan helyen jó, mint egy üres padlástérben, ahol nem az esztétikai követelmény a döntő (1. kép). Műemléki szempontból azért értékelhető a megoldás, mert az eredeti szerkezetet teljes mivoltában megőrzi, a maga történeti alakváltozásával.

 

U szelvényes rögzítő megerősítés a Döbrentei utca 10. számú ház tetőszékében

 

Újdonságok

 

Speciális új anyagok „bevetése” történhet a szerkezeti megerősítéseknél, úgymint új ragasztók, elrejtett acél-, üvegszálas rúd vagy grafi tszálas rúdbetétek alkalmazásával. Lehetséges műgyanta és fareszelék keverékéből olyan műfát készíteni, amely a maradék keresztmetszetet stabilizálni képes és formájában megközelíti az eredetit. Műgyanta injektálással is lehetséges a meglazult rostok új megkötése. Kombinálható a sérült részek kivágásába illesztett saját faanyag és az előbb említett modern anyagok. A régi és a toldó darabban kiképzett furatokba behúzott szálak együttdolgozó elemekként a vasbetonhoz hasonló erőjáték megoszlást eredményeznek. Az ékelést műanyagbázisú ragasztókkal is elérhetik (1. ábra).

 

Szénszálas betétek, műgyantás rögzítése és a roncsolt rész műgyantás átitatása (Franciaország)

 

Boronafal

 

A fából készített falszerkezetek legjellemzőbb megvalósulási formája a boronafal. Hegyvidéki, dombvidéki falusi építészetben még sok példája van ma is Magyarországon. Ha megfi gyeljük, ezek a házak eredetileg mind valamiféle burkolattal voltak ellátva, de mindenképpen nagy esővédő eresszel rendelkeztek. A borítás lehet nádazásra, fonatra, lécezésre felhordott vakolat, vagy fazsindely, nútólt, illetve átfedett deszkázat. A burkolat viszonylag olcsó és cserélhető szerkezete védte a főszerkezetet, amely így évszázadokig képes kitartani. Különösen hosszú élettartamú a tölgyfa. Azonban ennek tönkremenetele igen „ravasz”, mert a látszatra ép gerenda belső üregesedéssel korhad. Az ácsok kopogtatással végzik az állagvizsgálatot, egzakt módon pedig fúrási ellenállásméréssel mutatható ki az üregesedés (2. ábra). A vizsgálati módszer eszköze egy nagyon vékony és hosszú fúró, amelyet egyenletes sebességgel nyomnak a fába, s az erőszükségletet mérve egy programmal diagrammot rajzolnak, amelyben az üregek helye szembetűnő (sőt még az évgyűrűk tömörségét is látni).

 

Korhadt gerenda vonal menti fúrása és a fúrási diagram. A leeső érték megmutatja az üreget (Fulda).

 

Különleges esetek

 

Kellett már olyan megoldáshoz folyamodni, hogy az összeroppanás előtt álló értékes épületet egy beépített külön támasz-szerkezettel kellett megtámasztani, amíg a műemlékvédelem nem talált más megoldást. Különleges példa a világ faépítészetének egyik legismertebb műemléke, a Kizsi szigeti Preobrazsenszka-templom megerősítése. Az 1950-es években eltávolították a zsindelyborítást, hogy a boronaszerkezet a maga „népi erejében” érvényesülhessen. Ez vezetett a titkos károsodáshoz, s megindult a nyolcszögű templomtest elcsavarodásos alakváltozása. A vizsgálatot és tervet a Deutsches Zentrum für Denkmalpfl ege intézménye, Manfred Gerner vezetésével készítette (2. kép). A további alakváltozás megakadályozásának érdekében a belső teret kissé elcsúfító acélkeretet és vonórúd rendszert kellett átmenetileg beépíteni.

 

Kizsi sziget, a Preobrazsenszka-templom padozat alatti megerősítése

 

Hozzánk közelebbi példában vonórudas függesztőművet alkalmaztak a szerkezet tehermentesítése céljából a Kolozsvár melletti kolozsmonostori temetőkápolna tetejének és födémszerkezetének megerősítéséhez. Ezzel minden eredeti tetőszerkezeti gerenda megmaradhatott, a korhadásos részek lebárdolásával még elégséges teherbírású keresztmetszetek maradtak a kisebb igénybevételnek megfelelve.