Magyar Építéstechnika

Adóváltozások - 2008. III. rész

A lap két korábbi számában tájékoztattuk olvasóinkat az szja-törvény néhány változásáról (adójóváírás, reklámajándék, ingatlanértékesítés és jövedelmének lakáscélú felhasználása), illetve az új áfatörvény fordított adózással kapcsolatos, valamint a társasági adótörvény és az adózás rendjéről szóló törvény építési ágazatot leginkább érintő változásairól. Ez utóbbi törvénnyel kapcsolatosan részletesen ismertettük a közbeszerzési eljárásokban a kifizetések feltételeit meghatározó tudnivalókat.

 

Az új áfatörvénnyel és az Art. említett változásaival kapcsolatban a piaci szereplők, különösen a leginkább érintett építési szektor vállalkozói, érdekképviseletei számos kérdést, problémát vetettek fel, ha érkezett is válasz, ezek nem nyugtatták meg a kérdezőket. A kérdéskörrel kapcsolatban még februárban törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a Kormány a Parlamentnek. Az Országgyűlés március 10-én fogadta el a jogszabályt, a Magyar Közlöny 44. számában jelent meg 2008. évi VII. számú törvényként (a továbbiakban Módtv.). A módosítás nyolc közlönyoldal terjedelmű, így mennyiségileg és tartalmilag is jelentősnek mondható. 



Mivel a január 1-jétől hatályos szabályok – és így a két korábbi írás mondanivalója is – érdemben módosultak, ezért célszerű a változásokra külön is felhívni a figyelmet. A cikk megértéséhez érdemes elővenni a hivatkozott két korábbi írást. 

 

Általános forgalmi adó

 

(Lásd még erre vonatkozóan az Adóváltozások – 2008 című cikk I. részét)

 

Termékértékesítésnek minősülő ingatlanátadás (áfa-tv. 10. § d))
Hatály: 2008. május 1.

 

A január 1-jétől hatályos törvény az építési szerződés alapján átadott ingatlant (ingatlanrészt) termékértékesítésként és nem szolgáltatásnyújtásként kezelte, és erre a termékértékesítésre fordított adózást rendelt alkalmazni. 

 

A jogalkalmazás során felmerült eltérő értelmezések miatt a módosult szabály eltér a Ptk.- beli építési szerződés fogalomtól, és ezáltal a fő-, illetve alvállalkozói tevékenység megítélésének kérdésétől. Az új szabályok szerint minden építési-szerelési munkával létrehozott ingatlan átadása termékértékesítésnek minősül (és az egyéb feltételek teljesülése esetén fordított adózás alá esik), amennyiben a létrehozott ingatlan az ingatlan- nyilvántartásban bejegyezendő. Tehát az adókezelés szempontjából a döntő szempont nem a felek által kötött szerződés (jogviszony), hanem az, hogy milyen ingatlan átadására kerül sor. 

 

Adóköteles bérbeadás – lakóingatlan áfamentes maradhat (áfa-tv. 88. § (3), 88. § (4), Módtv. 32. § (1) bekezdés)
Hatály: Kihirdetést követő nap

 

Megváltoztak az ingatlanok bérbeadásával kapcsolatos áfa szabályok. Változatlanul adómentes a nem új (a használatbavételi engedély jogerőre emelkedése óta legalább két év eltelt) és a nem építési telek ingatlan bérbeadása, de az adóalany dönthet úgy, hogy adókötelesen kezeli ezeket a bérbeadásokat is. A korábbi szabályok szerint ezt csak úgy tehette meg az adózó, ha e választását minden ingatlan bérbeadására egyformán alkalmazta. Az új szabály alapján úgy is dönthet az adózó, hogy az adókötelezettség ne terjedjen ki a lakóingatlanokra. A törvény kihirdetését követő naptól számított 30 napon belül (2008. április 17-ig) lehetett nyilatkozni arról (tehát a korábbi nyilatkozatot módosítani), hogy a lakóingatlan bérbeadásának kivételével kíván-e adókötelesen ingatlant bérbe adni az adóalany.

 

Levonási tilalom változásai (áfa-tv. 125. § (1) b), 125. § (2) c), e), f))
Hatály: Kihirdetést követő nap, de 2008. január 1-jétől megnyílt levonási jognál is lehet alkalmazni

 

Bővült a kör, amikor az általános tilalom ellenére mégis levonható az áfa.

 

  • A személygépkocsi üzemeltetéséhez, fenntartásához beszerzett termékre és igénybevett szolgáltatásokra jutó áfa is levonható, ha az adóalany a személygépkocsit adókötelesen bérbe adja, s a bérleti díjba – anyagjellegű ráfordításként – beépíti az említett termékbeszerzéseket, illetve igénybevett szolgáltatásokat.
  • Levonható az olyan továbbértékesítési céllal beszerzett lakóingatlanhoz kapcsolódó áfa, amikor az adóalany olyan lakóingatlant értékesít tovább, amely a törvény erejénél fogva adóköteles (új ingatlanok).
  • A lakóingatlan építéséhez, felújításához beszerzett termékekre, igénybevett szolgáltatásokra jutó áfa is levonható olyan esetekben, amikor az adóalany a lakóingatlant úgy hasznosítja, hogy azt túlnyomórészt adókötelesen bérbe adja, továbbá – anyagjellegű ráfordításként – beépíti ezen termékeket, szolgáltatásokat a bérleti díj adóalapjába.

 

Fordított adózás (áfa-tv. 142. § (1) b), Módtv. 34. §)
Hatály: 2008. május 1.

 

Az új törvényi szabály szűkíti azon ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatások körét, amelyekre a fordított adózást kell alkalmazni. A fordított adózás kizárólag csak az ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására (pl. bontás) irányuló építési-szerelési és egyéb szerelési szolgáltatásokra terjed ki. A fordított adózás alkalmazásának ugyanakkor további feltétele, hogy az említett szolgáltatások építési hatósági engedélyköteles tevékenységhez kapcsolódjanak. Erről a szolgáltatás igénybevevőjének előzetesen, írásban nyilatkoznia kell a szolgáltatás nyújtójának. 

 

Átmeneti rendelkezés a fordított adózáshoz

 

A január 1-jétől hatályos szabályokat kell alkalmazni abban az esetben, ha:

 

  • a szolgáltatásnyújtás teljesítési időpontja vagy
  • a szolgáltatás igénybevevőjénél az adófizetési kötelezettség keletkezésének napja közül legalább az egyik 2008. április 30-ig megtörténik (függetlenül attól, hogy a másik ezt követően következik be).

 

Adózás rendje (Lásd még erre vonatkozóan az Adóváltozások – 2008 című cikk II. részét.)
Közbeszerzési eljárások (Art. 36/A. § (7), 85/A. § (3), 88/A. § (2) d), 172. § (17))
Hatály: Kihirdetést követő nap, szabályok alkalmazása 2009. január 1-jétől

 

Az adózás rendjéről szóló törvény 36/A. §-ában meghatározott, a közbeszerzésekhez kapcsolódó kifizetésekkel összefüggő felelősségi szabályok, továbbá az ehhez kapcsolódó együttes igazolás, központosított ellenőrzés, valamint mulasztási bírság rendelkezések alkalmazását 2009. január 1-jére halasztotta. 

 

A módosított szabályok szerint a 2008. március 1-jétől esedékes közbeszerzési kifizetésekhez 2009. január 1-jéig nem szükséges együttes adóigazolás bemutatása. 

 

Helyi adókról szóló törvény
Hatály: Kihirdetést követő nap, szabályok alkalmazása 2009. január 1-jétől

 

A Módtv. 18–24. §-a érdemben módosítják a helyi adózás ingatlanadózásra vonatkozó szabályait. 

 

A módosítás alapján 2009. január 1-jétől a számított érték alapú adóztatás nem kötelezően alkalmazandó szabály, hanem csak lehetőség lesz. A telek- és építményadó esetén az önkormányzatok dönthetnek úgy is, hogy továbbra is az alapterület vagy a korrigált forgalmi érték alapján vetik ki a telek- és építményadót, és ehhez képest „harmadik” lehetőség az érték alapú adóztatás. 

 

E szabályváltozásnak egyelőre nincs az adózókra nézve érdemi hatása, mivel az értékalapú adóztatás lehetősége egyébként is csak 2009-től lett volna alkalmazható. 

 

Még két megjegyzés

 

A fordított adózásra vonatkozó szabályok – legalábbis úgy tűnik – lényegesen leegyszerűsödtek. Ugyanakkor a törvény kihirdetése óta már jó néhány észrevétel, kérdés fogalmazódott meg az új szabályokkal kapcsolatban is. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy továbbra is figyelni kell az ezzel kapcsolatos kérdésekre és válaszokra, ezek közül is első sorban az Apeh honlapján (www.apeh.hu) megjelenő írásokra. 

 

A közbeszerzésekkel kapcsolatos szabályok alkalmazását, bevezetését ugyan „eltolta” a jövő évre a Parlament, de ez nem jelentheti azt, hogy nem kell a szabályokkal az év végéig foglalkozni, pont ellenkezőleg, a hátralévő időt célszerű a felkészülésre fordítani. Javaslom, hogy az építési szakma felelős érdek-képviseleti szervezetei közösen próbálják meg tisztázni a nyitott kérdéseket, a rendelkezésekkel kapcsolatos értelmezési problémákat. Célszerű lenne az ezekkel kapcsolatos ismereteket egy önálló kiadványban is megjelentetni (akár a fordított adózásra vonatkozó tudnivalókkal együtt).