Építőipari felezési idő?

• 
• 

Részletek

2008. április 25. péntek, 00:00

 

Felére-kétharmadára csökkenne egy beruházás indításának ideje, ha elfogadnák az ÖTM áprilisi törvénytervezetét. A szakmai egyeztetésen lévő anyag jogszabállyá válása a teljes hazai építőipari tevékenység 51 százalékát érintené.

 

Mint címéből is kitűnik, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) törvénytervezetének célja „a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése”. Azaz, az ebbe a körbe és a közbeszerzés hatálya alá tartozó projektek megvalósításának gyorsítása. Egyben minőségi garanciákat is megszabva – tette hozzá Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke. 

 

Nincs kerülőút

 

Az első kapavágásig eltelt idő szűkítése érdekében bevezetnék az elvi keretengedélyt – rövidített eljárással kiadnák valamennyi szükséges határozatot – ezt követően pedig a szakhatóságok a helyszínen tájékozódnának és egyben nyilatkoznának, hogy elfogadják-e a beruházást. Jelenleg 37, sokszor egymással párhuzamos tevékenységet végző hatóság és hivatal adja ki engedélyét. Számuk csökkenne azért is, mert nem kellene például a tervtanács elé vinni a kérelmeket, így megszűnnének a párhuzamosságok. 

 

Ha elfogadnák a törvénytervezetet, a lakók által indított pereknek például nem lenne halasztó hatálya, s a munka elindulhatna a jogi kifogások ellenére is. Becslések szerint, a mostani felére-kétharmadára mérséklődne az az idő, amit egy beruházás engedélyezési fázisa vesz igénybe. 

 

Egyértelmű, hogy a szakmának a gyorsítás a legfőbb szempont. Ám emellett megjelennének minőségi garanciák is a közbeszerzési pályázatok kiírásában. Nem lesz mód a pályázatokon részt venni az irreálisan alacsony árajánlatokkal. Túlélése érdekében túl sok cég kényszerül ilyen feltételekkel munkát vállalni. S a helyzet egyre romlik, az „árprés” már elérte az anyagipart, az építőanyag-kereskedelmet, sőt az ingatlanhitelezésben érdekelt bankokat is. 

 

Vissza a múltba

 

Nem szükséges egyfajta „magyar megoldást” találni a valós ár alatti ajánlatok kiszűrésére. Az Európai Unióban is létezik megoldás, sőt Magyarország társult tagsága, a Phare-támogatások idején is kötelező volt a feketegazdaságra jellemző árak kivédése. Akkor az alap – s a törvénytervezet is ezt pártolja – az úgynevezett mérnökár volt. A szakszó nem jelent átfogó árképletet, ehelyett minden közcélú konkrét beruházás költségeit egy – kiválasztott – mérnökcsoport árazná be. 

 

Alternatív megoldás lehetne, hogy az ajánlatkérő készítsen elsődleges számítást, benne minden legális költségelemmel. Ha pedig bárki ez alá ígérne tíz vagy még több százalékkal, kötelező lenne kiemelten megvizsgálni a pályázatát. (Még ha az előkalkulációt nem is tennék közzé, maradván a hazai gyakorlat mellett, hiszen ez idehaza üzleti titok. Nyugaton nem az.) És végül elképzelhető a minimális rezsióradíj megállapítása. A mai magyar valóságban nagy értékű munkát el lehet nyerni 600–800 forintos óradíjjal is, ami egy szakmunkás bérét sem fedezi. 

 

Kétségkívül nincs közös platform az áralapról, abban viszont határozott az egyetértés, hogy a kizárólag veszteséget „fialó” vállalkozói árak korszakának véget kell vetni, és hogy az alulígérőket ki kell zárni a pályázatokból, egyben nyilvánossá téve nem jogszerű működésüket. Koji László fontosnak tartja leszögezni, hogy bár a közgondolkodás az adó elkerülésére tett lépésként értékeli az irreálisan alacsony árat, valójában másról van szó. Aki ezen eszközzel él, annak a célja egyszerűen a versenyben maradás, a megrendelésekhez jutás. Alacsony áron kell vállalkozni, majd 2-3 évente új céggel megjelenni a piacon, még mielőtt bármely hatóságnak szemet szúrna a dolog. Olyan ugyanis a piac helyzete, hogy az kerül versenyhátrányba, aki betartja az előírásokat és jogszabályokat. 

 

„Tűzön-vízen át!”

 

Bár a tervezet a kiemelt nemzetgazdasági kategóriára vonatkozik – mindazon projektekre, melyek az I. és II. Nemzeti Fejlesztési Tervben szerepelnek –, valójában az ágazat nagyon nagy „szeletéről” beszélhetünk. Tavaly a teljes építőipari tevékenység 51 százaléka volt „közcélú”, valamint az NFT-kről 2006-ban született törvény hatálya alá esett. Ha elfogadnák az előterjesztést, az segíthetné megfékezni az építőipar mélyrepülését, a lánctartozásokat, a csődhullámot és a fekete alapú foglalkoztatást. Miközben tehát a második fejlesztési tervnél még most is csak az előkészítéseknél tartanak, a gyorsítás az építőiparnak fizetőképes keresletet – megrendeléseket – generálhat. 

 

Jelenleg szakmai egyeztetés folyik a tervezetről, április 9-én került sor a tárcaközi egyeztetésre. A koalíciós válság remélhetőleg nem lassítja a tervezet elfogadását, legalábbis kormányzati illetékesek érdeklődésére erről biztosították az alelnököt. Elvileg április 19-én kerül a kormány elé. „Azt reméljük, hogy legkésőbb júniusra elfogadhatják. Ebben az esetben az év végén tető alá hozott szerződéseket már ezen az alapon fogadnák el – tette hozzá az alelnök –, talán ezért is érthető, hogy minden erőnkkel támogatjuk az elképzelést.”

 

Koji László, okleveles közgazda, az ÉVOSZ alapító tagja, korábban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt. Jelenleg is részt vesz az ágazati párbeszéd bizottság munkájában, valamint az Országos Építőipari Kollégium alelnöke.

 

Kollektív jogok

 

Az ÉVOSZ szakértői csoportja nemrégiben számolta ki a minimális rezsióradíj nagyságát, melynek alapja a 100 ezer forintos kötelező minimálbér. Benne valamennyi, a munkavállalót terhelő adóval és járulékkal. A kiindulópont 570 forintos személyi alapbér, azaz az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződésben foglalt bértarifa és éves munkaidőkeret volt. Figyelembe vettek a fentieken túl olyan költségelemeket is, mint a védőruhára, szállásköltségre, felvonultatásra fordítandók, valamint az elvárt adózás előtti eredményt (aránya itt 2 százalékos). A szövetség táblázata alapján 1900 forintos rezsióradíj lenne indokolt, már amennyiben valaki meg akar felelni a legalitás megannyi feltételének.