- Részletek
-
2011. október 28. péntek, 00:00
-
A századfordulós Budapest – nagyrészt világörökségi területű – neoreneszánsz bérházállományában található belső udvarok helyzete élő és valós, megoldandó problémaként áll előttünk.
Az élhető települési táj egy nagyon sajátos része a historikus nagyváros. Az itt található udvarokat a sûrû beépítés fojtogató keretekbe zárta be, ugyanakkor ma is szükséges mûködniük, az épületek használói számára élhetővé, emberivé kell tenni. Ezek az udvarok szûk keresztmetszetûek, kevés napfény jut be, igen elhanyagoltak, leromlott állapotú a keretező architektúra. Mivel a településstruktúra nem alakulhat át radikálisan, hosszú távon számolni kell ezeknek az udvaroknak a létezésével.
A Budapesti Corvinus Egyetem TÁMOP 1.10 „Élhető települési táj” kutatómûhely egyik altémája a települési értékvédelem, amelynek kutatási mintaterületei közé felvettük ezt a sajátos értékcsoportot. A kutatás arra kíván felelet adni, hogy milyen irányban kell a rehabilitációban gondolkodni, milyen eszközöket lehet alkalmazni a legeredményesebben és leggazdaságosabban. Első eredményként összefoglalva megállapítható, hogy a megújulás a szabadtér építészet építéstechnikai eszközeivel valósulhat meg.
A nagyvárosi struktúrák történeti kialakulásának összehasonlító elemzésével a belső udvarok létrejöttének indokát kell feltárni. Az egyes épületek stílus törekvései útmutatást adnak párhuzamok (analóg struktúrák) megállapításához. A budapesti épített örökség egy jellemző részének kiválasztása szolgáltat példákat: az Andrássy út és a Teréz körút az Oktogon környezetében (1. kép).
A belső udvarok egy részében közforgalom is él – üzletek vannak –, más részében csak az ott lakók élete zajlik. A kiválasztott udvarokhoz be kell vonni a kapualjakat mind funkcionálisan, mind rehabilitáció szempontjából. Az udvarok mindegyike egyedi, ezért konkrét válaszok adásával lehet általános érvényû alkalmazhatóságokat megállapítani. A Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán 2010-ben és 2011-ben indított speciális kurzus hallgatói önálló feladatként elkészítették egy kiválasztott udvar felmérését, majd ötletterveket készítettek (tanári konzultációval) 1. E rajzi-tervi feldolgozás elemzése és összevetése nyújtott jól meghatározható vizsgálati szempontokat a kutatási cél kifejtéséhez. A valódi reneszánsz tanulmányozása – mintegy a neoreneszánsz analógiájaként – segítséget nyújtott a belső udvarok rehabilitációjának tervezéséhez. A csekély benapozású udvarokban a növények felületi szerepe kicsiny, más szabad tér épí tészeti eszközök alkalmazása sokat jelent a rehabilitáció megoldásában, az élhető környezetminőség emelésében. A burkolatok, a szintek kezelése és mértéktartó vízi architektúra alkalmazása a megoldás útja. Szükséges a kapualjak ugyanilyen minőségû tervezése és az összefüggés megteremtése az udvar architektúrájával. Ideális lenne az egyidejû helyreállítás, a kis üzletek, rövid pihenésre alkalmas helyek létesítése, mely biztosíthatja az utca életének lecsendesített bevonását az udvarokba.
VÁROSÉPÍTÉSZETI JELENSÉG, A HISTORIZMUS VÁROSAI
A 19. század közepén épültek meg a mai értelemben vett nagyvárosok. Párizs robbanásszerû fejlődésének Haussmann-féle városrendezési válasza példa volt Európa számára. A megörökölt városszövet „elavult”, amelyet jelentékeny bontás árán új sugárutak és körutak rendszerével osztottak fel és tettek gyorsan átlátható és átjárható rendszerré. Ez a rendszer a mai napig jól szolgálja Párizs közlekedését. A nagyszabású Haussmannrendezés óriási prosperitást hozott az újfajta bérházépítés tömeges megvalósításában. Az első emelet (egy mezzanin felett) a nagypolgárság kényes igényeit szolgálta ki, s a magasabb szintek egyre szerényebb lakásokat kínáltak. A telket igyekeztek minél jobban kihasználni, ezért egy belső udvar körül építették meg az épületeket, spekulatív törekvéseknek helyet adva. „A várostervezés története az 1850 és 1914 közötti periódusban meglepő hasonlóságot mutat a korabeli építészet és díszítőmûvészet fejlődésével. A század harmadik negyedében két valóban nagy feladatot kellett megoldaniuk az építészeknek. Az egyik a bécsi Ringstrasse, különálló épületek gigászi lánca, melyben a láncszemeknek csak kevés vagy éppen semmi közük nincs egymáshoz. A másik Haussmann emlékezetes kezdeményezése, a párizsi nagy boulevard-ok kialakítása építészeti szempontból sokkal értékesebb, amenynyiben a tömeghatások mellett a térbeli viszonylatokra is ügyel. De sem Párizsban, sem Bécsben nem kezdtek hozzá a nyomornegyedek likvidálásához, nem tûzték napirendre újjáépítésük égető társadalmi problémáját, s ugyanezt mondhatjuk el az összes többi európai és amerikai várostervezési koncepcióról.”2 Nicolaus Pevsener mondatai átvezetnek a párizsi mintát szem előtt tartó, ezért hasonló struktúrákat kialakító nagy bécsi városrendezéshez, amelynek gerince az említett Ring (2–3. kép). Mindegyik városalakító tevékenység már a 19. század ötvenes éveiben elkezdődött, a házállomány az ezt követő húsz évben fejlődött hozzá.
Bécs és Párizs mintáját közvetlenül követte Budapest, a kiegyezés utáni konjunktúra alakította nagyváros kiépülése. Egyértelmû mindhárom jeles példa azonos gyökere, azonos településrendezési eredete. Ennek következménye a házállomány, vele együtt a lakásszám számszerû növekedése, és hasonló jellegû telekbeépítettsége a belső udvarra szervezéssel.
A következkőben – pontosan a beépítési struktúra nyomán – elemeznünk kell az egyes épületek formai és strukturális sajátosságait. Ma is ezzel az örökséggel élünk, szerencsére már szemponttá vált a nyomornegyedes jelleg felszámolása. Az alacsony komfortfokozatú és örökké sötét, egészségtelen (emiatt olcsó bérû) lakások a keretesen körbeépített telek belső udvaraira voltak orientálva. Ez a lakásállomány lényegesen lecsökkent, főként kiváltással (lakói új lakást kaptak az 1960-as években, s összkomfortos panellakókká váltak), funkcióváltással, a szomszédos egységhez való csatolással, bővítéssel.
STÍLUSUTÁNZÁS, A HISTORIZMUS NEORENESZÁNSZ STÍLUSA
Hatalmas új épületállomány jött létre, újszerû funkcióval, vagyis annak a kornak a „tömeges” lakásépítésével, amely meg kívánt felelni a társadalmi rétegződésnek. Tehát a gazdag réteg is ugyanabban az épületben lakott, mint az egyre kevésbé tehetős rétegek. Ez szintben – emeletekben – és a tájolásban – az utcaitól az udvariig – mutatkozott meg. Az új társadalmi igényt kielégítő épülethez nem találta meg az építészet sajátságos stílusát. Ezt a bizonytalanságot a historikus stílusok adaptálása oldotta fel, amely a gazdag, s talán emiatt sznob rétegnek teljesen megfelelt. Nagyszerû dolog egy reneszánsz palotában lakni (4–5. kép). Még az 1960–1970-es évek építészeti oktatásában is pejoratív módon nyilatkoztak a talmi csillogást, követ vakolatból utánzó, „pöffeszkedő polgári” építészetről, amely ráadásul a stílusok elemeit szabadon variálgatta. Ma egészen másként értékeljük a neoreneszánsz, historikus épületeket, mivel egyrészt nemcsak egyenként, hanem csoportosan, a településkép alkotóiként szemléljük őket, másrészt ezeknek a házaknak a kézmûipari kiviteli minősége európai viszonylatban is kiemelkedő.3
SZABADTÉR-ÉPÍTÉSZETI ESZKÖZÖK
1. Firenzei reneszánsz paloták
A neoreneszánsz városszövet (jellemzően Budapest, Bécs, Párizs) beépítésének történeti előzményeként a reneszánsz várost – kiemelten Firenzét – tanulmányoztuk, mivel a struktúrájuk meglepően azonos. Az egyes épületek önálló telkeken való beépítése következtében viszonylag szûkös belső udvarok jöttek létre. A fi renzei palazzók belső udvarainak szabadtér- építészeti megoldásai példákat adhatnak a nagyvárosi, 19. század végi neo ne neszánsz bérpaloták udvarainak reha bilitáció - jához (6. kép).
2. Firenzei udvarok szabadtér-építészete
A fi renzei reneszánsz palazzók udvarainak fontos eleme a körbefutó vagy részleges loggia (oszloptornác) (7. kép). Jellemző a firenzei udvarokra a nagyvonalú koncepció és kevés anyagféleség finom arányú alkalmazása. A különféle burkolati anyagok szegélye egyedi faktúrával különül el. Kiemelt szegélyes zöldfelületek kissé kolostorudvarra emlékeztető diszpozíciója geometrikus rendet sugall. A kiemelt szegélyek bravúros megformálásúak és fi noman kimunkáltak, mint például a legömbölyített élek, rovátkolt kőfelületek (8. kép). Ha nincs zöldfelület, akkor fazekas növénykihelyezés jelent kompozicionális és zöld elemeket. A csapadékvíz-összefolyók a burkolatok részeit képezik, például kőlapban kiképzett megformált lyukak (9. kép).
3. Historizmus épületeinek udvarai
Mint elemzésünkben rámutattunk, a reneszánsz Firenze városszövete szinte azonos a historizmus nagyvárosainak struktúrájával, s a 19. század építészete döntően a reneszánsz stílust vette alapul. A helyszíni tanulmányok alapján megállapítható, hogy az utcakép neoreneszánsz formálása nem jelenik meg egyértelműen a belső udvarokban. Ennek oka a függőfolyosós rendszer lehet. Ennek ellenére több udvarban megtalálhatók – akár csak részlegesen – a loggiák, s ezek jelentik a látványosabb, a köz számára érdeklődést is kiváltható udvararculatot (10. kép). Az utcai homlokzat jellemzően reneszánsz formavilágát az udvarok architektúrája szabadabban kezeli. A loggiamotívum igényesebb bérházakban jelentős szerepet kap, másutt csak a határfal kőkvádert imitáló vakolatarchitektúrája a reneszánsz visszacsengése. Az udvari architektúrák legtöbb esetben számoltak azzal, hogy a földszinten kisebb üzleteket nyithassanak, eleve portálokhoz alkalmasakká alakították (11. kép).
Budapesten a burkolatok egyik jellemző anyaga a sárga színű keramit lap. Ezek sok helyen már – közműjavítások nyomaként – hiányosak. Párhuzamosan szerepel az aszfalt is, amelyet sokszor simított aljzatbeton váltott fel. A kapualjak kicsit gazdagabb anyaghasználatot engedtek félenteriőr mivoltuk miatt: kerámialapot, mintás cementlapot vagy éppen öntött, szintén mintás terazzót. Mondani sem kell, hogy a sérült felületek azonos anyagú pótlására sehol sem volt lehetőség, de szándék sem.
A NEORENESZÁNSZ BÉRPALOTÁK UDVARAINAK ÉLHETŐVÉ TÉTELE
1. Funkcionális megfontolások
Az udvarok létrejötte városstruktúrából adódó funkcionális kényszerűség a telek jobb kihasználása érdekében. Eredetileg nagyon kevés igény mutatkozott a hasznosságon túlmutatni, életminőség-javító megoldásokat tenni. Ahol tágasabb és építészetileg igényesebb udvart találunk, az a reprezentáció igényét szolgálta. Csak a 20. század végi nagyvárosi élet hozta azt az igényt, hogy ezt az „udvarörökséget” a maga méltóságában alakítsák a lakók és a közérdeklődés céljaira. Ennek megfelelően világosan elkülönülnek a használati lehetőségek:
• A lakások célját szolgáló udvarok, amelyek nem nyitottak, sőt elzárkóznak a nagyközönség elől. Az elhanyagolt, pusztuló állapotok itt érhetők leginkább tetten. Néhány követendő példa is van (12. kép).
• Másik funkcionális szerep az udvarokban létesített földszinti üzletek, amelyekhez az utcáról bejárnak. Ez jelentős élettel tölti meg az udvart. Probléma a csúf portálok és reklámok kialakítása. Előny a kapualj szabadtér-építészetbe való kapcsolása az utca és az udvar között.
• Az előzőkkel rokonítható funkció: átmeneti pihenésre alkalmas helyként kialakítani az udvart.
• Vendéglátás (presszók, salátabárok) kapcsolhatók az üzlet és a pihenő funkciókhoz egyaránt.
2. A szabadtér-építészet szerepe
Érdekes módon a mai értelemben vett szabadtér- építészetnek az eredeti udvarkialakításokban jóformán nincs szerepe, a burkolati anyagokra, termékekre korlátozódik. Egy-egy díszes kivitelű falikút motívumként jelenik meg. Előlépcső vagy félszinti teraszszint korlátja, kőbábos mellvédje még az udvar kialakításának része lehet. A zöldfelület is sokszor esetleges vagy éppen túl kis felületű, fa egyenesen ritkaság a vizsgált neoreneszánsz ihletésű területen. A lakók nem is közösségi, hanem inkább személyhez kötött törekvései teremtenek kisebb-nagyobb értékelhető növényi megjelenést (virágot is). Ezek persze nem tervezett, inkább spontán jelenségek, megoldásuk utólagos kiemelt szegélyű ágyás vagy edényben tartott növény.
Ezzel a nem karakteres, megörökölt „kezelési móddal” való szakítás, vagyis a szabadtér- építész eszközeinek gazdag, ugyanakkor érzékeny alkalmazásai jelentik az előrelépést a környezet kellemesebbé tételéhez. A zöldfelületnek mindenképpen van létjogosultsága, de csak szakszerűséggel lehet alkalmazni. A növények kiválasztását a környezeti – árnyékos – viszonyok és kezelési módjainak ismerete határozza meg alapvetően. A növényzet estében az udvar háromdimenziós mivoltát nagyon is érdemes kihasználni. Van példa utólagos zárt liftakna teljes, zölddel való befuttatására. Fontos szerep jut az emeleti függőfolyosóknak vagy emeleten is kialakított loggiáknak a felfutó zöldfelület megvalósításában (13. kép).
ÉLHETŐ BÉRHÁZUDVAROK, A GYAKORLATI MEGOLDÁSOK FELÉ
Az előtanulmányok – köztük a hallgatói feldolgozások (14. kép) – és a reneszánsz belső udvarok szabadtérépítészeti megoldásai alapján jól kirajzolhatók a neoreneszánsz pesti bérházudvarok élhető környezetté alakításának irányelvei:
• Mind városstrukturális, mind építészeti szempontból a bérházak-bérpaloták belső udvarainak létével számolni kell, tömbbelsők összenyitása kivételes esetben lehetséges.
• Nem lehet és nem is kell arra törekedni, hogy valami dús zöldterületet („elveszett paradicsomot”) varázsoljunk a szomorú, sötét képet mutató udvarok kompenzálására.
• Szükséges megfogalmazni az udvar funkcióját: csakis az ott lakókat szolgálja vagy befogad külső feladatokat. A külső funkciók azt jelentik, hogy a kapualjon át az utca közterületével kapcsolatba lép: így lehetséges a városi emberek számára kis pihenőhelyként működtetni, vagy amire már sok példa van: üzleteket az udvarokba vinni. A pihenő funkcióhoz jól kapcsolódik egy kisléptékű, csendes vendéglátás is.
• Ahol kialakult vagy ahol lehetséges, az udvarokban üzletek, szakboltok jól működhetnek, megteremtik az udvarrehabilitáció alapját. Alapvetően a csendes és időszaki (estétől reggelig bezár) működés szükséges.
• Sajnos ki kell zárni a gépkocsitárolást (az elhelyezhető egy-két gépkocsi nem oldja meg a parkolás területi gondját, csupán személyhez kötődően volna kellemes megoldás).
• Az utólagosan beépített felvonó jó megoldásaira van példa. Az architektúrához való emeleti csatlakozások, takarások a legproblematikusabbak (15. kép).
• A szabadtér-építészet eszköztárát kevés, de jól megválasztott zöldfelület, növényalkalmazás testesítse meg – ez nyilván függ az udvar méretétől, benapozásától.
• Léptékhelyesen megválasztott kút, vízfelületi kompozíció alkalmazható. Ezeknél a működtetési és fenntartási szempontokat úgy kell fi gyelembe venni, hogy „szárazon” is esztétikusak legyenek.
• Az udvarrehabilitációk és a kapualjak kezelése azonos súlyú szabadtér-építészeti probléma (16. kép).
• Legfőbb eszköz a burkolatok léptékének, beosztásának, a szegélyek, előlépcsők, szintkülönbségek kialakításának nagyon mérlegelt és találó anyaghasználattal való tervezése. Egy-két hagyományos anyag, például a keramitlapok visszahozása lehet iránymutató. Az architektúrára (sok esetben loggia-tornác) való visszacsengés jó irányt ad az udvaron, a kapualjak esetében szinte kötelező. Az udvar forgalmát, átjárásait és az üzletek megközelítését fi gyelembe kell venni, enélkül nem lesz sikeres a használat.
• Az udvar sajátságaitól függően egyéb kisarchitektúrák, pergolák megtervezése is szükséges (leggyakoribb a kukatároló elrejtése), a világítást be kell vonni a tervezésbe. Sajátságos és különleges megoldáshoz vezethet az a szemlélet, hogy például egy kisebb udvar felületét úgy kezeljük, mint egy nagy nappalit, berendezésében is szobabútorszerű elemeket alkalmazva.
• Az udvarok lefedése lakófunkció esetén nem ajánlott.4
• Nagyon sok előnyt jelenthet a passzázsrend szerbe való kapcsolás (az egyes ingatlanhatárokon a reálisan megvalósítható szűk átjárás inkább izgalmassá teszi a passzázs élményét).5
1 A kurzus folyamán a hallgatók ötlettervi szinten feldolgozták egy kiválasztott neoreneszánsz bérházudvar kert- és szabadtérépítészeti rehabilitálását. A kurzus végén benyújtott terveket a két tanszék oktatóiból álló bizottság rangsorolta, a legjobb terveket készítő hallgatók vehettek részt a reneszánsz városstruktúra és belső udvarok fi renzei tanulmányútján műhelymunka keretében.
2 Párizs új kiépítésének jellemző leírását lásd Pogány Frigyes: Párizs. Budapest, 1965, Corvina, 192–203., 224. o., térkép; a szociális kérdés felvetését lásd N. Pevsner: A modern formatervezés úttörői. Budapest, 1977, Gondolat, 177–178. o.
3 Gondoljuk csak meg! Két világháború, 1956 rontásai és a több évtizeden át teljes elhanyagoltságot jelentő „IKV-s házkezelés”, a kontár beavatkozások ellenére eredeti szépségüket, mondanivalójukat és teljes, városképformáló erejüket mai napig megtartották. Bugár- Mészáros Károly, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója szerint más építészeti múzeumok részvételével folytatott szakkonferenciák tapasztalatai nyomán bátran kijelenthető, hogy a budapesti századfordulós város Európa egyedülálló, még jó állapotban megmaradt együttesének példája. Becsüljük meg! (Románcement előadás-sorozat FUGA, 2010.) Bérháztípusokhoz lásd Ritoók Pál: Ybl Miklós bérházainak alaprajzi tipológiájához. Budapest, 1991, Hild-Ybl Alapítvány, 47–63. o.
4 Az udvarok lefedése lehetetlenné teszi az egyes lakások természetes szellőzését, primer bevilágítási igényét. Olyan esetekben valós lehetőség, amikor a teljes épületet egy bank vagy üzletház vásárolja fel, s egységes a funkció. Erre több példa van, a város struktúrájának átalakítását jelenítik meg (pl. Andrássy út 7., 16.).
5 Az 1990-es évek elején Bécs belvárosában volt egy központilag támogatott passzázslétesítési akció, amelynek következményként a betelepült kis üzletek sokasága révén a házak megújultak műszakilag is.
Építéstechnika 
