|
|||||||||
![]() |
|
||||||||
|
|
Mostra Convegno 2008
Ünnepélyes keretek között zárta kapuit a 36. Mostra Convegno Expocomfort épületgépészeti szakvásár és kiállítás Milánóban. A március 11-15-ig tartott rangos nemzetközi biennálé komoly múlttal rendelkezik, és nekünk, épületgépészeknek különösen fontos, hiszen a frankfurti ISH mellett Európa másik legnagyobb szakvásárának tartják a fűtés- és szanitertechnika területén. Közel 400 ezer m2 bruttó felület, 2700 cég és hatalmas látogatói tömeg jellemezte a kiállítást. (A 2008-as látogatottsági adatokról lapzártánkkor még nem volt elérhető információ. 2006-ban 170 ezren vettek részt a vásáron - a szerk.) Érdekesség volt számomra, hogy az esemény nagyságához, jelentőségéhez mérten kevés ázsiai kiállító volt látható a kiállításon. Természetesen itt is kiemelt témakörként szerepelt a mostanában igen aktuális megújuló energiák hasznosítása. Ennek szellemében osztották ki a „Next Energy Award" díjat, mellyel szintén igyekeztek a figyelmet az energiahatékonyságra és a megújuló energiára terelni. A díjért azon épületek tervezői versenyeztek, melyek a formai tetszetősségen túl alacsony energiaszükségletükkel és minimális CO2-kibocsátásukkal tűnnek ki. A rendezvényre építették fel az Innováció Háza nevű tanulmányépületet is, amelyben a látogatók megismerkedhettek a legújabb energiahatékonysági fejlesztésekkel. Az Innováció Háza a szervezők szerint az eddigi legelőremutatóbb épület, amit szakkiállításon valaha bemutattak.
|
BelépésHírdetés |
|||||||
|
|||||||||