Fókuszban a klimatizálás és szellőzés

Valamikor nagyon régen a klímatechnikai szakmérnöki oktatáson vettünk részt mintegy negyvenen. A csoport- nak kiemelkedő szerepe volt, voltak közöttünk frissen végzettek, vagy olyanok, akik már több éve terveztek vagy kiviteleztek az épületgépész szakmában, de csu- pa olyan szakember, aki hitt benne és büszke volt arra, hogy „felsőbb” osztályba léphet azáltal, hogy itt is megszerzi diplomáját. Igen, ez az érzés jó volt, kissé kiemelte gazdáját az átlagos szintről. Min- denki tudta, érezte, sőt vallotta, hogy klímatechnikusnak lenni felemelő érzés. Vajon miért éreztünk mindannyian így? Ez az érzés ismét eszembe jutott, amikor néhány jó szóval, mondattal szeretném Önöknek méltatni szaklapunkat, amely most erre az elegáns területre fókuszál.



Elegáns területnek neveztem a klimatizálást, és talán az akkori szak- mérnök társaim megerősítenek engem, hogy az is volt, s remélem, még ma is az. Akkortájt vizet, gázt, csatornát és fűtést mindenki tervezett, de szellőzést és klímát csak a kiválasztottak. Ez csak azoknak jutott, akik nagy projekteket, épületeket tervezhettek. Igen, talán ez volt az egyik megkülönböztető jegy, nagy irodákon kellett dolgozni egy ilyen felada- tért. A másik nehéz – szinte misztikusnak tekinthető – feladat a hűtött levegő terembe való, huzatmentes bejuttatása volt. Kitartóan (zömében kézzel) számoltunk, kerestük az idevonatkozó szakirodalmat, s ha min- den kötél szakadt, egy-egy sportcsarnok vagy színpad esetén készítettük a „kismitákat” a kutatókkal, mert mi jót, kifogástalan tervet akartunk. Ugye megmosolyognak a mai frissen végzett mérnökök, nekik már ez a feladat is egyszerű, nem kell nagy tervezőirodákon dolgozni a mun- káért, mert talán ilyenek már nincsenek is, nem kell kézzel számításokat végezni, hiszen minden tervezőnél már nagykapacitású számítógépek vannak, nem kutatóintézethez fordulnak kétely esetén, hanem a termék- képviseletekhez, amelyek örömmel, készségesen segítenek rajtuk. A klí- makészülékek általánossá váltak, s nem feltétlenül nagy rendszerekben kell ma már gondolkodni.

Minden megváltozott, hogy jobb vagy rosszabb irányban, arra nehéz egyértelmű választ adni! Nehéz, különösen akkor, amikor pénzügyi és gazdasági válság elején vagyunk, s nem a szép és elegáns munkákban való részvétel a tét, hanem ennél hétköznapibb, prózaiabb kérdés, az anyagi biztonságunk!

Kedves Olvasó! Ön hogyan és milyen körülmények között találkozott a klimatizálás, szellőzés területével? Szívesen venném gondolataikat, emlékeiket!