Fókuszban a csővezetéki rendszerek

Amikor ezt a témát választottam, akkor úgy gondoltam, hogy olyan népszerű területről gyűjtök és adok közre szakcikkeket, amely igazán mindenkinek fontos, hiszen az épületgépészetben a csővezetéki rendszereknek kiemelkedő szerepük van. Személyes kötődésem e területhez, közel 15 éves gyakorlati tapasztalatom is erősített ebben az elhatározásban, egy dologgal azonban nem számoltam.

Időközben a pénzügyi és gazdasági válság hatása felerősítette a hazai építőipar amúgy is katasztrofális helyzetét, amely ágazat (is) hatalmas nehézségekkel küzd. A magyarokra jellemző pesszimizmus, a kilátástalanság érzése fokozottan érezteti hatását szakterületünkön is. Többnyire azt érzem, hogy a körülmények még messze nem indokolják azt a reményvesztettséget, amely sokaknál szinte már gátolja a napi munkát, a munkavégzés örömét és így még az apró siker is vereségnek tűnik.



Tanuljunk külföldi kollégáinktól, hiszen eddig is gyakran tettük ezt, próbáljuk átvenni tapasztalataikat, válságkezelő gondolataikat! Szívesen ajánlom figyelmükbe Peter Respondek úr szaklapunkban megjelent „Jó üzletek a válság ellenére?”című cikkét, amelyben az ismert termékmárkákhoz köthető előnyös üzletekről fejti ki gondolatait. Véleményem szerint nem az a fontos, hogy az ő elképzelése a hazai piacon teljesen, vagy csak részben valósítható-e meg, hanem az a tény, hogy a terület szakemberei megpróbálnak alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez, sőt „ne adj isten” még üzleteket is kovácsolni abból. Hogyan jutottam el a csővezetéki rendszerektől a válságkezelésig? Talán azért, mert a mostani tapasztalatom szerint, az ezen a területen tevékenykedő cégek vonultak vissza, kerültek leginkább kiszolgáltatott helyzetbe. Nem értem, mivel csak nehezen tudok olyan építőipari (új és felújítási) eseményt felsorolni, ahol ez a termék ne lenne szükséges. Minden olvasónkat, kollégánkat bíztatom arra, hogy keressenek új utakat, új területeket, amelyek fontosak mások számára, így felértékelődik szolgáltatásuk, tevékenységük, használják ki felgyülemlett tapasztalataikat és ne bátortalanodjanak, ne csüggedjenek el rögtön az elején, ha netán a siker nem azonnal köszönt rájuk.

Megtisztelő válaszukat várom!